TÖRTÉNETÜNK

Településünk Története

A település Szabolcs-Szatmár-Bereg  megye keleti részén a szatmári síkságon helyezkedik el. Két úton lehet megközelíteni. Fehérgyarmat felől  Jánkmajtison keresztül,  vagy Mátészalka felől, Porcsalmán keresztül. Tömegközlekedés csak Fehérgyarmat felől működik , autóbusszal lehet eljutni a községbe a legközelebbi vasútállomás Jánkmajtison van,  5 km-re.

 A falu eredetileg a Szamos folyó bal partján épült, a víz már a középkori templomot is elmosta, amikor a XX. század elején a Szamos átvágásával a folyó jobb partjára, biztonságos helyre került. Mára a bal oldalon egy kisebb  lakott rész, Újsályi  maradt valamint a község termőföldjeinek 2/3-a mintegy 1000 ha . A településrészek között az átjárást valamint a 4138 számú út átkelését  egy 20 tonnás köteles  komp biztosítja, mely napkeltétől nagynyugtáig jár.
Nevének Szamos előtagja a folyóra utal, a Sályi annyit tesz, mint “Saul birtokában lévő“; a cégényi monostor 1181. évi határjárási oklevelében Saul, 1477-ben Saly alakban írták. 1350-ben a községet régi birtokosai, az Imregiek, elcserélték Ábrámfia Péterrel, a Csaholyiak ősével. Ettől kezdve a csaholyi uradalomhoz tartozott a család kihaltáig. 1547-ben Csaholyi Imre fiúsított leányait iktatták birtokba, általuk a Brebiri Melith és Petrichevich családoké lett. 1558-ban Soós János, 1561-ben Karánsebesi Nagy Mátyás, 1640-ben Laskay János, 1642-ben báró Károlyi Ádám, 1663-ban Vass Márton szereztek benne részt. A XVIII. században a Domahidy, Sulyok, Majos, Bíró, Kolláth, Uray, Balla, Horváth, Maróthy, Erdőhegyi és Dombrádi családok, a XIX. század közepéig mellettük még a Komlósiak bírták. Szatmár vármegye első katonai leírói 1782–85 között ezt jegyezték fel róla: A Szamos felé kissé magastörzsű tölgyerdő áll, a rétek egy része mocsaras és járhatatlan. Fényes Elek Geographiai szótárában így szerepel: magyar falu Szatmár vármegyében 679 lakossal. Fekete agyagos határa igen termékeny, erdeje nincs, de a Szamos mellett nagy jövedelmű gyümölcsös kertjei vannak. A Szamos régebben teljesen körbeölelte a községet, ami a zabolátlan folyótól sokat szenvedett, 1887-ben is csaknem elpusztult. 1903-ban a sályi–rápolti átmetszés után már nem volt többé sziget a Szamos szorításában, és megmenekült a minduntalan rátörő árvizektől. (A Szamost az 1932. évi folyószabályozáskor terelték a mai medrébe.) Szatmár vármegye monográfiájának adatai már mutatják a fejlődését: a kisközség 192 házában 1245 lakos élt. Határa 2017 holdra terjedt ki a Balogh, Fogarassy, Szegedy és Zoltán tanyákkal együtt. Nagyobb birtokosa, Domahidy István, kényelmes, régi kúriában lakott a községben.
Már az újkőkorban lakott volt, amit bizonyítanak az 1937-ben, a Szamos jobb partján a szamossályi révtől 150 méterre, majd a bal parton előkerült festett, sávos díszítésű kerámiacserepek; félgömb alakú, festett edénytöredékek; agyagkarikák, a talpas tál, és szerszámkészlet: átfúrt nehezékek, obszidián- és kalcedon pengék, kaparók, kaptafa formájú kőbalta; agyag szövőszéksúly. Az errefelé páratlan leletegyüttest a Nemzeti Múzeum őrzi. A műemlék jellegű református templom a Kossuth u. 32. sz. alatt található. 1829-ben gótizáló, romantikus stílusban emelték, újjáépítették 1835–65 között. Az egyhajós, félkörívben záródó épület előreugró homlokzatából kétszintes, nyolcszögletes, gótikus szerkezetet és formákat utánzó torony emelkedik ki. Oldalhomlokzatainak támpillérei között csúcsíves, neogót ablakok láthatók. A feljegyzések szerint a régi templomot a Szamos mosta el, úgy, hogy a helye sem maradt meg.